2026. szeptember 6., vasárnap

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ami igazán fontos, ahhoz sok ember kell. Nagy közösség, megtelt templom, látványos eredmények. Jézus azonban egészen más mértéket ad: ketten vagy hárman.

Nem a létszám teszi valódivá a közösséget. Egy kis kápolnában, egy családi asztal mellett vagy akár két ember közös imájában ugyanúgy jelen lehet Krisztus. Nem azt ígéri, hogy majd akkor lesz közöttünk, amikor elegen leszünk. Azt mondja: „ott vagyok közöttük.”

Ez különösen bátorító lehet azoknak a közösségeknek, amelyek kevesen vannak. A kevés nem feltétlenül kevés. Ha Krisztus ott van közöttünk, akkor már nem pusztán azt kell számolnunk, hányan vagyunk.

Mert az Egyház ott kezdődik, ahol az emberek Krisztus nevében egymás felé fordulnak.

Továbbiak