2026. július 12., vasárnap

„Akinek van füle, hallja meg!” – mondja Jézus.

Nem elég, hogy van fülünk. A kérdés az, hogy valóban meghalljuk-e az Úr hangját. Meghalljuk-e az evangéliumot, a lelkiismeret csendes figyelmeztetését, az igazság szavát?

Van idő, amikor hallgatni kell, mert a szó csak sebet ejtene. És van idő, amikor megszólalni kötelesség, mert a csend a rosszat erősítené. A keresztény bölcsesség nem a sok beszédben, hanem annak felismerésében áll, mikor melyik szolgálja a szeretetet és az igazságot.

Érdemes megkérdeznünk magunktól: Hallgatok-e a lelkiismeretemre? Tudok-e csendben maradni, amikor nincs értelme vitatkozni? És van-e bátorságom megszólalni, amikor felszólalásom a saját vagy embertársaim javát szolgálhatja?

Legyen beszédünk egyenes, őszinte és szeretetteljes – ne hízelgő, ne számító, hanem olyan, amelyben Krisztus hangja is felismerhető. Mert akinek valóban van füle, az nemcsak meghallja az Úr szavát, hanem engedelmeskedik is neki.