2026. október 04., vasárnap
„A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” (Mt 21,42) Fájdalmas, amikor az…
„A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” (Mt 21,42) Fájdalmas, amikor az…
„A vámosok és az utcanők megelőznek benneteket Isten országában.” (Mt 21,31) Jézus szavai meghökkentőek. Azokat állítja példaként hallgatói elé, akiket sokan megvetettek,…
„Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Ha viszont tovább kell élnem, az gyümölcsöző munkát jelent.” (Fil 1,21–22) Pál apostol…
„Mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg.”Róm 14,8 Ezt a mondatot sokszor temetéseken halljuk, ezért könnyen úgy…
„Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Mt 18,20 Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ami igazán fontos,…
„Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért?” Mt 16,26 Sok mindent szeretnénk megszerezni az életben. Biztonságot, otthont, egészséget, nyugalmat, megbecsülést. Szeretnénk…
„Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” (Mt 16) Amikor ezt az evangéliumi szakaszt halljuk, hamar eljutunk a kérdéshez: „És te kinek tartod…
„Asszony, nagy a te hited!” (Mt 15,21–28) Jézus Tírusz és Szidon vidékén találkozik egy kánaáni asszonnyal, aki kétségbeesetten könyörög beteg lányáért. Először úgy…
„Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?” (Mt 14,31) Péter elindul Jézus felé a vízen. Amíg az Úrra néz, képes arra, ami emberileg lehetetlennek tűnik….
„Ti adjatok nekik enni!” (Mt 14,16) Jézus nem a tömeghez szól, hanem tanítványaihoz. Nem azt mondja: majd én megoldom, hanem: „Ti adjatok nekik enni!” Ez…